Előbb az erdélyieket és a felvidékieket deportálták. Bevitték őket a templomba, ott le kellett adni mindenüket. Csak a ruhájuk maradt. Minket pedig odarendeltek Évivel, a barátnőmmel, hogy szortírozzuk a holmijukat. Mert előtte mindenkinél volt egy bőrönd, egy csomag, de elvették tőlük. A csendőrök családjai, rokonai és ki tudja, még ki. Talán a tisztek, a nagy tisztek kapták meg őket. Amikor bevittek a templomba dolgozni, hallottuk a kínzásokat, a visítozásokat, az ordítozásokat és az ostorcsapásokat. Láttuk, hogy szaladniuk kellett a templom udvarán, és ahogy szaladtak, végigkorbácsolták őket. Szörnyű volt, másfelé néztem, nem akartam látni, és nem akartam hallani. Másnap elbújtam egy idegen klozetba, nem a miénkbe, mert nem akartam visszamenni. Úgy éreztem, hogy nem vagyok képes még egy
