Gitta könyve

Fejezet 5

Apám sokat mesélt nekünk a Tórából. Amíg dolgozott, köré ültünk, és fejből mesélt. Szépen énekelt, sokat regélt, és békeszerető ember volt. Nem akadt ellensége, vitákba nem avatkozott be, nagyon egyszerű, jólelkű teremtés volt. Erős volt a hite, de nem tudom, mennyit értett a vallásból. Ismerte a Bibliát, tudta a történeteit, ezek voltak az esti mesék, nem a Piroska és a farkas. Tudott írni-olvasni héberül, kívülről tudta az imákat, de magyarázatokat már nem tudott volna hozzájuk fűzni. Am haórec volt, a föld egyszerű fia. Jámbor volt, és jóhiszemű, ezért is szerették a faluban. Amije volt, odaadta annak, aki kérte tőle.

TóráBibliáPiroska és a farkasAm haórecDe azt a szeretetet, amit iránta éreztem, nem is lehet kifejezni. Hihetetlen mély jóság lakozott benne, a semmiből is mindig másokon segített. Még a nyilasok is becsülték. Rá semmi rosszat nem tudtak mondani még ők sem.

Szüleim az első világháború végén Szatmáron házasodtak össze. Nem sokkal az esküvő után apám elhatározta, hogy Csengerbe költöznek, ahol a szülei, a testvérei is laktak. Ezért eladták a szatmári házat, hogy vegyenek belőle egy másikat Csengerben. Azon az éjszakán, amikor kézbe kapták az árát, el is vesztette értékét a pénz. De úgy, hogy csak egy skatulya gyufát tudtak venni a ház árából. Hatalmas csapás volt. A bútor legalább megmaradt, gyönyörű bútora volt édesanyámnak. És még az én időmben is ott lógtak a függönyök emlékeztetőnek az ablakokon. Ennyi maradt, és semmi más.

Kénytelenek voltak minden nélkül elkezdeni közös életüket. Kibéreltek Csengerben egy kis lakást a piacnál, és 1920-ban megszületett az első gyermekük, Rózsika. Neki még mindent meg tudtak adni, amit csak egy elsőszülött kaphat. Apámnak egész jól ment az üzlet, még segéddel dolgozott. Később, amikor már két-három gyerek volt, nehezebb lett a sora a szüleimnek és a gyerekeiknek is, és ahogy teltek-múltak az évek, lassan beköszöntött a szegénység. Kilencszer szült az édesanyám. Az elsőknek még gazdagabb gyerekkor jutott, mint nekem, aki már nagy nyomorba születtem.

Házasságközvetítő intézte a házasságukat, nem szerelemből esküdtek, de bármilyen szegények voltak is, bárhogy küszködtek is, anyám nagyon szerette az apámat, azt tudom. És úgy gondolom, apám is szerette az anyámat, bár ő ezt kevésbé mutathatta ki szavakkal az akkori világban.

Rózsi, legidősebb nővérem komoly feladatot kapott, ahogy sorra születtek a kistestvérei. Neki kellett vigyáznia a kicsikre. A második gyerek Miklós bátyám volt, vagyis otthon Miki, utána jött Laji. Héberül Joszefnek, magyarul meg Lajosnak hívták, de mi csak Lajinak szólítottuk. A következő bátyám Paci volt, az igazi neve Kálmán. Apám egy barátjának éppen akkor halt meg az apja, akit Kálmánnak hívtak, amikor Paci született. Eljött az apámhoz, hogy adjon egy nevet, és apám beleegyezett. De olyan picikének született, hogy hiába írták be Kálmánnak, ettől Paci lett a családban, bármekkorára nőtt is. A Kálmánt kérőkkel pedig rokonok lettünk a mai napig. A leszármazottaik ma Kanadában élnek, és nagyon szoros a kapcsolatunk. Itt Izraelben, Beit Semesben is él egy vallásos lányuk. Néha meglátogatjuk egymást, a lányom, Chaja is tartja a kapcsolatot a következő generációval.

1929-ben születtem hatodik gyerekként, de addigra Ernőt sok más környékbeli kisgyerekkel együtt elvitte egy torokgyíkjárvány, úgyhogy ötödiknek maradtam. Utánam jött még a két kisöcsém, az idősebbik Feri, a kisebbik Béla. Feri vérszegény volt, nagyon vigyáztunk rá, minden, ami szép és jó, mind neki ment, alaposan el is lett kényeztetve. Feri kiabálni kezdett, ahogy hazaért az iskolából vagy a hajderből.

hajder– Éhes vagyok, éhes vagyok! Mi van ebédre? – És az ételnek készen kellett lennie, úgy követelődzött. Béla viszont végtelenül jólelkű, szelíd gyerek volt, soha nem panaszkodott. Ha kaptam valamit, mindig rájuk gondoltam, és félretettem belőle nekik, csak így tudtam élvezni, meg akartam osztani velük. Mi hárman voltunk otthon a „kicsik”.

– Ezek éppen olyan szépek, mint amilyen szegények – mondogatták rólunk Csengerben, mert nálunk valahogy minden gyerek nagyon szemrevaló lett. Reggel Rózsi szedett le minket, kicsiket az ágyról. Nem volt bevezetve a víz, volt az ágy mellett egy vödör, a mosogatáshoz, mosdáshoz való vizet vödörben, az ivóvizet pedig a korsóban tartottuk. Rózsi leöntötte a kezünket, megmosta az arcunkat, és el kellett mondani vele a reggeli imát. Aztán kaptunk egy darab kenyeret, arra is jött egy áldás, és utána ehettünk. Rózsié volt a három pici, Gitta, Béla és Feri. A kertben, ahol az almást béreltük, folyt egy pici patak, ott is neki kellett vigyáznia ránk, hogy ne menjünk közel a vízhez. Nem mászkálhatott szabadon a barátnőivel, sok dolga volt otthon.

Hatszáz zsidó lehetett akkoriban Csengerben, s az egész városban nem élhettek többen négyezernél. Nemcsak sokan voltak a zsidók, de nagy tekintélyük is volt a faluban, részt vettek a döntésekben, jelen voltak az ünnepségeken. Neológ nem létezett nálunk, csak ortodox vagy ultraortodox. Voltak, akik egy-egy haszid udvarhoz tartoztak, de mi nem. A szatmári nagypapám nem volt egy rebbe haszidja sem, pedig nagyon vallásos volt. És apám sem tartozott senkinek az udvarához. Csak egy ortodox zsinagóga volt Csengerben, odajárt mindenki. A jobb módúak tagsági díjat fizettek, de akik nagyon szegények voltak, mint mi, azoknak nem kellett fizetniük. De nem is voltak jogaink.

rebbehaszidNagyon mélyen vallásosak voltunk. Anyukám haja majdnem kopaszra volt nyírva, és mindig bekötötte a fejét kendővel, mint a legtöbb asszony a városban. Ezen kívül a ruhaviseletük normális volt, úgy öltözködtek, ahogy minden más, modern ember. De a viselkedésünk alapvetően különbözött, mert szigorúan betartottuk a zsidó törvényeket. Apám minden reggel templomba ment, és vitte magával azokat a fiúkat, akik már túl voltak a barmicvón, vagyis legalább tizenhárom évesek voltak. A fiúknak háromévesen vágták le először a hajukat, és attól kezdve elküldték őket a hajderbe tanulni. Én meg mentem a városi óvodába, ne tébláboljak anyám körül, tudjon dolgozni.

barmicvóhajderNagyon meg kellett küzdeni a mindennapi kenyérért. Három gyerek után kicsi lett az első otthonuk, s a szüleim továbbköltöztek a főutcába. Kibéreltek egy házat és hozzá a gyümölcsöst, annak a termése is az apámé lett. Vagy a vesztesége, vagy a nyeresége. Ha jött egy hatalmas vihar, ha leverte a jég a virágot az almafáról, ha nem volt termés, akkor a semmiért fizetett, de ha szép volt az idő, akkor jó lett a telünk.