Erzsébet-nappal kapcsolatban csupán egyetlen mozzanatról tartozik még beszámolni a krónikás, már csak azért is, mert erről Erzsike nem beszélt Buriánnak, mikor a neve napját követő vasárnap tervbe vett vallomását mégis megtette. A szóban forgó (vagyis Erzsébet-) napon, mikor a főművezető már elaludt, s ő meghallotta a Göncöl érkezését jelző lépcsőnyikorgást, a fiatalasszony fölkelt, kiment a konyhába, s ott tett-vett, zörgött az edényekkel, míg Göncöl egy pohár víz ürügyén le nem jött a szobájából.
– Megmondtad? – suttogta Göncöl, és arca sárgább volt, mint valaha. Úgy festett, akár a nagybeteg. Erzsike azonban az elmúlt órák élményeitől kipirult, majd kicsattant az egészségtől, s nem látszott rajta, hogy bizony tele van félelemmel, szorongással, mindnyájuk sorsa fölött érzett aggodalomma
