Göncöl bekapta a két pirulát, és épp a szájához emelte a vizespoharat, mikor iszonyú kék láng lobbant az ablak mögött, s nyomban fülsiketítő csattanás rázta meg az egész épületet; Göncöl arca ismét eltorzult, szemébe visszaköltözött a téboly, reszkető ujjai közül kicsúszott a pohár; Erzsike is elfehéredett, de a poharat biztos háziasszonyi reflexszel elkapta; mindketten csuromvizesek lettek, a nedves hálóing a fiatalasszony testéhez tapadt, és még jobban kiemelte csípője szép vonalát, hasa és combjai hajlatát és közöttük sötétlő ölét.
– Ez közel volt… – mondta az asszony, és ránézett a fiúra. – Lenyelted?
Göncöl csak bólintani bírt, és Erzsike elnevette magát. De annyi szeretet volt a nevetésében, hogy Göncölnek eszébe sem juthatott, hogy Buriánné netán őrajta nevet, nehéz sorsa és egyko
