Rom - A komonizmus története

Fejezet 4

(1)

Mondjátok, kedveseim, milyen évezredet írunk?

Mondjátok, kedveseim, milyen évezredet írunk?(Borisz Paszternak: E versekről)

(Borisz Paszternak: E versekről)

Ha egy Wiepersdorf nevű, Berlintől nem túl távoli kelet-német falvacskában fölülsz a biciklidre, és valamelyik meglepően karbantartott, térképeken nem jelölt erdei földúton nekieredsz, egyszerre csak egy kiürített szovjet katonai támaszpont maradványaira bukkansz. Olyan, mint a mese. Ha nem is az.

Hanem az egyik hajdani szovjet bázis romjai. Nem lehet elmesélni.

Nem történelemkönyv. Mondjuk történetek könyve. Úgysem tudom elmondani, ezért igyekszem, aztán ettől az igyekezettől ezt-azt elmond majd helyettem a nyelv. Elmondja, kihagyja, kerülgeti, lesz valahogy.

Berlin körül a világháború vége óta, úgy negyvenöt évig folyamatosan egymillió szovjet katona állomásozott. Legalábbis a wiepersdorfi kocsmáros szerint. Így tudja, erről értesült, mert nyilván nem számolta meg őket, és szerintem az éveket se nagyon, mert minek a fasznak. Ott senki nem számolt, a szovjetek maguk sem, vagyis ők nyilván számoltak, minden erősen számon volt tartva, viszont minden rosszul. Biztos, hogy rosszul számoltak, mert nem számoltak jól, ezért van a rom.

Ez a romhalmaz, akárhová nézel, indulj csak el, tetszőleges irányba. 1 millió, maradjunk ennél a kerek összegnél: ennyi nulla.2

Én nem komcsiztam ki magamat. Nem is nagyon tudok. Egyszer3 írtam erről a dologról, kommunistákról és kommunistázókról, a rendszerről, hogy mit jelent nekem, mi volt és mi maradt, mi voltam akkoriban, mi maradt bennem, még az első és legutolsó pillanatban, amikor úgy lehetett komcsizni, hogy már nem volt érdemes. Igazából bele se fogtam, elfelejtettem, mielőtt megtanultam volna, most pedig ki kellene találnom, és kitalálni hozzá azt, amire vonatkozik. A formát, amiben cirka negyven évig éltem, és ami úgy hullott szét, pillanatok alatt eltűnt, az emlékezetből tűnt el,4 hogy csak a képzelet segíthet. A tódítás, a mese.

Indulókat például, nekem így kezdődött, mozgalmi dalokat egyáltalán nem ismertem. Jó lett volna tudni, és nem tudtam, ez elég szigorú volt, frusztráló, hogy úgy mondjam. Gyereküdültetéskor derült ki, a Pilisben, egy zsíros-hegyi táborozásnál. Tábortűz mellett énekeltünk, óvodás, apró elvtársak, és mindenki ismerte ezeket a dalokat, kivéve engem, mert én, bár nagyon, de nagyon szerettem volna, ha ismerném, nem ismerem. Kimszesek vágtak hajdane tájnak élükönság váriállt, ezt honnan tudták a többiek?

Kimszesek vágtak hajdane tájnak élükönság váriállt,Anyukájuktól? Warszawianka mint altatódal? Madrid határán? Avanti poppolo, bandiera rossa? Karéneken nem tanultuk, hanem azonnal, menetből énekeltük, minden gyerek fújta, én nem. Kivétel én. A dallamot igen, fájdalmas, diadalmas zengzetek, egyből megjegyeztem a szovjet himnusz dallamát, aztán, mert odafigyeltem, megjegyeztem a szöveget is.

WarszawiankaMadrid határánAvanti poppolo, bandiera rossaÚgy félig-meddig, kovácsolta frigy satöbbi, egysége-hatalma, maradtak jócskán fehér foltok a szövegtesten, de honnan vette már eleve a Takács Gábor nevű osztálytársam? A zsaarnoksáááág dőő zsööltéés ül te torát és száz ezrek vérévelfes tettebíí borát, tényleg szép, csak honnét tudja? Nem derült ki, honnan.

kovácsolta frigyegysége-hatalmaA zsaarnoksáááág dőő zsööltéés ül te torát és száz ezrek vérévelfes tettebíí borátPersze ők kommunisták, onnan, von Haus aus jön, engem meg kihagytak ebből. Kívül lenni pocsék rossz. Rossz, hiába, nem szereted, ijesztő, nem is érted, hogy pont te miért maradtál ki mindenből. Emlékszem, ahogy karácsony délután vitatkozom keresztanyámmal a kommunizmusról, az is pocsék volt. Fagyos.

mindenbőlJeges.

Kívül vagyok, mégis, lehet, hogy azon az oldalon? Innen nézve a túlsó? Ha nem velük, akkor hol és kivel? Apám idegesen maga elé mered, nem szól, már nem is szól, anyám a férjét figyeli, látszik rajta, hogy félti, fél valamitől. Néha belebeszél, nem is bele, azt hajtogatja, hogy most már fejezzem be. Fejezd be, kisfiam! Fölkel az asztaltól, kimegy, visszajön, leül szemben velem, jól van, mondja, elég volt, hagyd már abba, mégsem hagytam abba, sőt. Hallom a hangját.

Nyugtalan. Most is hallom. Félt valamitől, pedig így, ennyire akkor már nem kellett volna. Bár ezt még nem lehetett tudni. Feláll, kiviszi a tányérokat a konyhába, bejön megint. Teljesen fölös-legesen.

Jön be és megy ki. Most már igazán hagyd abba, jó?, mondja. De miért? Nem hagyom!

Miért kéne abbahagynom, csak mert igazam van? Mivel ők biztos végleg kívülre kerültek, és miattuk kívül rekedtem én is? A reménytelen hülyeségük miatt? Világos, amit mondanak, a keresztanyám meg a Loli néniék, az egész família, az mind nagyjából hülyeség. Vagy gonoszság. Egyszerűen gonoszok. Urak nincsenek.

Urak ugyanis egyáltalán nincsenek, mert ugyan mitől volna úr bárki másokhoz képest? Egyik szerencsétlen a másik szerencsétlenhez képest? Miért olyan jó, ha nekünk több ezer hold földbirtokunk van, másoknak meg semmi? Hogy lehetne abba belenyugodni? Miért hagyná az isten?

Miért lenne isten?

Keresztanyám férje Budapest helyőrségparancsnoka a századforduló körül, a családot kitelepítették. Egész családomat kitelepítették az ötvenes évek legelején, teherautóra pakolták őket, és levitték egy Tisza-menti faluba. A kitelepítés azt jelenti, hogy a cuccaiddal együtt, mert azért vihetsz magaddal ezt-azt, teherautóra rámolnak, elszállítanak egy faluba, és beköltöztetnek vadidegenek házába. Keresztanyám nyelveket tanított, angolt, németet, franciát, háború után megtanult oroszul is, gimnáziumi orosztanár, ebből éltek, mikor visszaengedték őket.

Nem Budapestre, onnan ki voltak tiltva. A kitelepítetteket kitiltották a fővárosból, lakásukat elvették, funkcionáriusokat költöztettek a helyükbe.

Anyai nagyapám mérnök, a Fővárosi Villamos Művek műszaki főfelügyelője, Klagenfurtban született, német anyanyelvű, örült az Anschlussnak, hallgatta lelkesen Adolf Hitler szónoklatait a rádióban. Háború után a Ganz-MÁVAG-nál melós, a villanyszerelő részleg brigádvezetője. Szoc. brigád, volt igazi brigádnaplójuk, olyan beragasztós, beleragasztgatták szép szimmetrikusan a prolik a színházjegyeket meg az üzemi novhét ünnepélyről készült fotókat. Anyám budai úrilány, ostrom előtt főképp bálozással foglalkozott, meg gavallérok szortírozásával, fényképei megjelentek egy csomó Színházi Életben. Csinoska volt. Amikor születtem, a sertésvágóhídon dolgozott.

Színházi ÉletElőbb vágóhíd, aztán szalámigyár, itthon meg, munkaidő után, apámmal pulóvereket kötöttek. Egész este, éjfél utánig. Ment a gép, zúgott, mint a traktor, dőlt ki a fonalból a moszat. Nem moszat, csak viccből így neveztük, hanem jött ki szép rendesen a por.

Éjszaka is, akkor is jött kifelé. Csendrendelet dacára.

Apám hivatásos katonatiszt, főhadnagy, a székesfehérvári 3. gyalogezred I. zászlóalja 1. századának parancsnoka, Ukrajnában, a brjanszki erdőben úgynevezett partizánvadász. Súlyosan sebesült, Németországba szállították, ott esett fogságba, 1946-ban került haza, és amikor államosították a nagybátyja likőrüzemét, ahol dolgozott, sokáig nem kapott állást. Unokatestvérei mind katonatisztek.

Földbirtokosok, gazdálkodók, tisztviselők, ehhez hasonló. Urak.

Ha mond ez valamit. Dzsentri, polgár, magyar keresztény úri középosztály. Így nehéz komcsizni, szerintem. Nem könnyű.

Tulajdonképp nekik kellene, a komcsiknak saját maguknak kéne kezdeni, elintézni ezt az egészet, mindenkinek a sajátját, nem? Nem, mert mindenki, mivel szerinte másoknak eszébe sem jut, és ez egyébként így is van, mind a mások dolgát intézi el, másokat intéz el. Nálunk a csütörtök esti családi kártyapartik folyvást a viszonyok meglehetősen lapos, noha jogos taglalásával voltak elegyítve. Szidták a rendszert, főleg a Miki bácsi meg Loli néni. Anyukám is. Dühítő.

nekikDühített. Reakciósok.

Ami egyébként Révai elvtárs terminológiája,5 reakciós az, aki nem kommunista. Hát, enyhén szólva, ezek aztán nem! Akkor fogalmam se lehetett, mi az, ami nem tetszik ebben, de ha előtte olykor, akár egyetlen egyszer is a saját tévedéseiket, önzésüket, hülyeségeiket és szarságukat vették volna sorra, egyből nem lett volna min dühöngenem. Mert azt meg nekik kellett volna, csakhogy nem jutott eszükbe.

Apám nem kommunistázott, kihagyta ezt a magasságot, nem szólt bele, írta a robbereket, számolta, hogy ki nyert. Kétfilléres alapon. Nem mintha más lett volna a véleménye, a többiekétől eltérő, nem is, mivel magasabb színvonalhoz ragaszkodott, inkább szeméremből nem. Elengedte a füle mellett. Én se hiszem, hogy a komcsizás színvonal kérdése, minden jogos, minden alig artikulált indulat,6 mégis legjobb olyankor elmenni onnan. Megérted, de nem tetszik neked, és ami nem tetszik, azt hogy tarthatnád igaznak?

Miért, azok a dalok tetszenek? Mad ridha tárán áll tunka vártán? Csak egy kérdés.

Mad ridha tárán áll tunka vártán