HETEDIK FEJEZET
Erec zihálva ült a lova hátán, és felkészült rá, hogy megtámadja a vele szemben álló, kétszáz fős hadsereget. Vitézül harcolt, így sikerült az első százat leterítenie, de mostanra a válla gyenge volt, a keze remegett. Gondolatban állandóan harcra kész volt – azt viszont nem tudta, a teste mennyi ideig tudja követi majd ebben. Mégis teljes erőbedobással harcolt, ahogy egész életében, és a sorsra bízta magát.
Felkiáltott, és megrúgta az ismeretlen ló oldalát, amelyet az egyik ellenfelétől szerzett, majd előretört.
A katonák is megindultak, Erec magányos csatakiáltásához az ő ádáz kiáltásuk társult. Már rengeteg vért kiontottak ezen a mezőn, mégis egyértelmű volt, hogy senki sem távozik, amíg tökéletesen meg nem semmisítette az ellenfelét.
Miközben vágtatott a sereg felé,
