Nightingale- Farkasok között (hungarian)

Csapatszellem

Hajnalpír festette meg az eget. A csalogányt pacsirtaszó váltotta fel, igazán szép dallamra ébredtem. Óvatosan felültem, és a fény forrásába fordítottam arcomat. A pirkadat tudatta velem, hogy már nincs mitől aggódnom; ugyanabban a fekete bőrkabátban voltam, amiben tegnap még otthonomat kerestem. Nem féltem már semmitől, kezdtem megszokni a helyzetem. Felálltam, megigazítottam elfeküdt frizurámat, majd könnyű léptekkel elindultam, hogy felderítsem az ismeretlen környéket. A többiek már vártak rám egy nagy, árnyékot kínáló fa tövében gyülekeztek, élükön a zöldszeművel. Kedves, bátorító kacsintásukra közelebb merészkedtem a bandához. Akkor láttam csak, hogy annak a furcsa alaknak nagy, fehéres ruhadarab díszeleg a mellkasa környékén, amolyan sebkötözőként szolgálhatott.

- Hát te meg kicsoda vagy? - nézett rám furcsán egy korombeli lány. Szalmaszőke, kissé tépett haját elkotorta tekintetéből, hogy jobban szemügyre vehessen. Mélybarna bociszemekkel bámult, a dzsekim nagyon felkelthette az érdeklődését, ugyanis neki is hasonló volt, csak pirosban. Öltözékét ezüstnyaklánccal és egy hosszú, testhez simuló fekete nadrággal egészítette ki. Meg kell hagyni, volt egy stílusa.

- Na, mutatkozz be szépen! - törte meg a csendet a mellette álldogáló fiú - Hiszen még a nevedet se tudjuk.

- Aida... - suttogtam - Aida Horan.

- Én Chiara Wesley vagyok - mondta a barátnője, ezt követően gyorsan oldalba bökte a tétlenül maga elé bámuló ifjat - Na, most te jössz!

- Csak szólíts Falconnak - hadarta barátja, miközben gyilkos pillantást vetett a gonoszul vigyorgó Chiarára.

- Ne is törődj vele. Mindig zavarba jön, ha ránéz egy lányra - kuncogott a szőke.

Falcon teljesen elpirult, vörösesbarna hajtincsei szinte szikráztak a felkelő Nap fényében. Szürke kardigánján összehúzta a cipzárt, amit előtte sokáig szorongatott bal markában.

- Ez nem is igaz!

- Ó, dehogynem. 

- Srácok, elég! - szólt közbe a sebesült, aki egészen idáig csendesen nézte a jelenetet. - A végén még elijesztitek a marakodásaitokkal! Egy újoncot nem így kell fogadni. Inkább vezessük körbe a területen!

- Milyen...- kezdtem mondatom, ám Falcon azonnal megragadta a karom, és már húzott is magával a többiek után.

- Gyere velem! Roger mérges lesz, ha nem mutatjuk meg - szólalt meg hosszas várakozás után. Ellenálltam volna, de képtelen voltam rá, akkora erő volt a fiatalban. Egy tisztásra érkeztünk, ahol térdig érő fű borított mindent. Ekkor Falcon megállt és átadta helyét a zöldszeműnek. Tisztában voltam vele, mi fog történni: meg fogják vizsgálni, hogy közéjük illek - e, utána pedig megtanulhatom az általános életben maradáshoz szükséges törvényeket.

- Kezdjük tehát az elején. - Törte meg a csendet Roger - A legfontosabb törvény az, hogy a vezér szava szent, személye sérthetetlen... - itt megállt egy pillanatra, majd halkabban folytatta:

- Nem akarsz esetleg mondani valamit?

- Nem - vágtam rá azonnal, hiszen fogalmam sem volt róla, mire célozhat ezzel.

- Tudod, amit tegnap csináltál...

Szavai beleégtek gondolataimba. Azonnal eszembe jutott, hogy a verekedésben kivel kaptam össze. Azért volt tehát rajta a fehér textil, azért nézett rám ilyen néma váddal szemeiben.

- Nagyon fáj? - nyögtem ki végül. Hangom remegett a félelemtől.

- Áh, hagyd csak, egy karcolás. Semmi több - mosolyodott el az ifjú. - A nagyobbik gond az, hogy magad ellen uszítod a többieket ezzel a viselkedéssel. Ha neked szembe szabad szállni a főnökkel, akkor más is kedvet kaphat hozzá, teljesen jogosan akar az élre törni, rosszabb esetben megutáltatod magad velük.

- Értem... bocsánat - suttogtam, szinte alig hallhatóan. Göndör fürtjeim eltakarták szégyentől pirosló arcomat, amikor lehajtottam a fejem. Hogy lehetek ilyen nagy marha? Nem találtam a választ, hiába kerestem.

- Aida - lépett közelebb a vezér, hogy újra megfogja a kezem. - Tévedsz, hogyha azt hiszed, nincs helyed közöttünk. Kellesz nekem. Elég harcias vagy ahhoz, hogy megvédd magad bárkivel szemben. És az ilyen lány ritka manapság.

Hitetlenkedve bámultam végig magamon: én? Ugyan miért lennék különleges? Semmi vonzó nincs rajtam, se ékszer, se más. Nem vagyok se erős, se bátor, se túl magas, se szép. Mindössze a szememben van talán valami léha csillogás, ami felkeltheti mások figyelmét.

- Sőt - ragadta magához a szót ismét- Amennyiben kedved is van hozzá, vezethetnénk együtt a kis csapatot. Igaz, ehhez meg kell vívnod a többiekkel, de ha ügyes vagy, elég mindössze egy személlyel: azzal, aki a sorban előtted áll, azaz Falconnal, a kávébarna farkassal.

- Ahogy óhajtod - sóhajtottam fel. - De a seb...

- Két nap, és begyógyul - simított végig tépett ruháján. A szövet beitta ugyan a vért, ám az még mindig szivárgott belőle, pirosra festve az ifjú kezét. - Csak egyre vigyázz: a csalogányra. Ha ott ér a dala, ahol a Hold fénye megvilágítja arcod, nem lehetsz többé a falka tagja. De erről ne többet. Induljunk a többiek után - mutatott szemével egy elrejtett ösvény irányába, ahol nyoma sem látszott a Nap tiszta fényének. Kacskaringós vonala elveszett a sötétségben, semmi nyomát nem láttuk társainknak. Vajon hová mehettek? Elszántan baktattam Roger után, tudtam, hogy már nem haragszik rám. Kegyelmet, tanácsot kaptam tőle, talán egyedül a kis csapatban.

- Ugyanakkor azt sem árt tudni - folytatta - , hogy a falkában szigorú rangsor uralkodik. Senki sem előzheti meg a sorban nála magasabb rangút.

- De akkor miért vagyunk lemaradva? - Nevettem el magamat.

- Jó kérdés... - Gondolkodott a fiú, majd rohamléptekben megindultunk előre.