APRÓPÉNZ
NEJLONSZÍV
NEJLONSZÍV– Te vagy az? – kérdezte Fábián, és letelepedett a kávéházi asztalhoz, amelynél Berec elfoglalt arccal kavargatta feketéjét.
– Hát ez nagyszerű, hogy így összetalálkoztunk! Egy duplát! – fordult a pincérhez, Berecnek meg a vállára csapott, mert a viszontlátás öröme egyszerre talpra ugrasztotta emlékeit. – Mióta nem láttuk egymást? Több mint három éve – mondta szemrehányóan, és várta a mentegetőzést, de Berec csak annyit mondott:
– Te semmiről sem tudsz?
– Mit kellene tudnom?
– Hát, hogy időközben meghaltam – mondta Berec, és Fábián azt gondolta: még mindig nem hagyta abba a diáktréfáit. S udvariasan mosolygott.
– Szabályosan meghaltam – mondta Berec, és Fábián kénytelen-kelletlen belement a játékba.
– Nana, eltúlzod a dolgot.
– Meghaltam… Az újságok i
