De Feri nem jött. Sárika várt egy darabig, majd habozó léptekkel az ajtóhoz ment, belesett a kulcslyukon.
Feri és a mama szemben ültek egymással, mama az ő pulóverjét fejti fel, a pamut az ölében göndörödik. „Befestem, átkötöm, lesz egy új pulóvered” – mondta neki ma reggel. Feri egy könyvben lapozgat, cigarettára gyújt, kettőt-hármat szív belőle, hirtelen mozdulattal elnyomja a parazsat, becsapja a könyvet, az ablakhoz áll, úgyhogy csak a hátát láthatja. Szeretett volna hozzáfutni, a hátához támaszkodni, megmagyarázni… Még sose támaszkodott a hátához.
Sárika elsírta magát. Hangosan sírt, mint a gyerekek, akik a saját sírásuktól annyira elkeserednek, hogy új erőre kapva zokognak, nem tudják abbahagyni!
Feri úgy találta őt, a konyhaszéken kuporogva, fején a kacér kalapka a sírás ütemére
