Zoltán szótlanul szívta a pipáját. – Hagyni kell a fiút – mondta végül –, majd elrendeződnek benne a dolgok… elsimulnak… Nem kell vele törődni!
– Nem kell vele…
– Nem! – vágott szavába Zoltán. – Most van abban a korban, amikor ki akar szabadulni a szeretet rabságából… Lujzi is… meg vagyok győződve róla… Ha nem szerettük volna olyan követelőzőn… A napfényt is csak bizonyos fokig lehet elviselni… aztán nem bírja az ember…
– Nem értem…
– Pedig egyszerű. Sok neki a gondoskodás, lázadozik ellene. Egyik így lázadozik, másik úgy. A maga szigora… látszólagos szigora… Azt hiszi, nem veszi észre Gyuri? – Megkotorgatta pipájában a hamut.
– Én lennék az oka? – kérdezte Erzsébet.
Zoltán szájához emelte a kezét. – De hát nem történt semmi. Az ilyen fiatal léleknek szüksége van az ellenkezésre. Tom
