We use cookies
When you visit our website, if you give your consent, we will use cookies to allow us to collect data for aggregated statistics to improve our service and remember your choice for future visits. Cookie Policy & Privacy Policy
Dear Reader, we use the permissions associated with cookies to keep our website running smoothly and to provide you with personalized content that better meets your needs and ensure the best reading experience. At any time, you can change your permissions for the cookie settings below.
If you would like to learn more about our Cookie, you can click on Privacy Policy.
Your cookies settings
Strictly cookie settingsAlways Active
Chapter 7
Úgy őrizték, mint ahogy az apját, tán még nála is szigorúbban. Láncot, béklyót ugyan nem viselt, de szobáját csak ritkán hagyhatta el, s ha mégis, akkor rác katonák szúrós tekintetétől övezve, lándzsák erdeje közt mozoghatott csupán a várudvaron. Minden reggel sétát tett a tágas belső téren, ahol élvezhette a korai napsütést: cserzett arcbőrét simogatta a szertelen fényáradat, fülét, szívét balzsamozta a Duna édes csobogása, amiről jól tudta, a túlparton hazája partjait mossa a bús folyam vize. Ételt, italt kapott, ugyanazt ette és ugyanazt itta, amit a vár ura, Gyorgye Brankovics és háznépe. Dolga voltaképp nem volt semmi, s naphosszat nem szólt hozzá sokáig senki sem. De Hunyadi Lackó nem bánta ezt. Amikor csak szem előtt volt, letört, bús ábrázatát mutatta mindenkinek, mint akit meggy
- Writer
- chap_listContents
- likeADD