Balambér úr figyelt.
Azt a lányt nézte, akit a felesége hozott két esztendőnek előtte a somogyi útjáról. Tavaszidő volt, sok legény elment a törzsből. A Jenőket sohasem arról ismerték, hogy ne lennének elég bátrak – hát most is háromszor száz bátor legény kelt útra napnyugat felé. Azóta bizonyosan túlhaladták a Gyepűt, és ellenséges földön vonulnak a haddal.
A férfit most más érdekelte. Egy ideje meg-megleste, nézte azt az Arát, és tetszett neki. Milyen fiatal, vékony, mégis mutatós a teste! No, és vág az esze, ezt néhányszor megtapasztalta. Alázatosnak mutatja magát, viszont ha kell, kiáll ám keményen, ezt meg a többi cselédtől hallotta.
A nagydarab, harcsabajszú, szakállas férfi állt és nézte, amint a szolgálóleány behozza a vizet a konyhára. Akkor lassan továbbindult, de nem tudta el
