– Bizonyosan örülni fogsz annak, mit most mondok néked: tavasszal hadba mégy.
Fajsz szeme felcsillant. A férfi nem is tudott ülve maradni, felpattant és a háromlábú, bíborszín parazsat tartó állványt megkerülte néhányszor.
– Ez igaz? Már oly régóta vártam rá!
Zolta lassan mozdult. Egyáltalán, mostanában észrevette, hogy kicsit nehezen mozog. Néha alig akart engedelmeskedni a keze, a lába. Meg reggel sokszor úgy ébredett, hogy fáj a válla. Vagy éppenséggel a háta. No, ezt nem szerette. Milyen ember, milyen férfi, és milyen vezér az, ki nem tud igazán mozdulni? Úgy, ahogyan szeretne?
Látva a férfi örömét, Zolta mosolygott. Aztán intett, hogy üljenek vissza. A vendégeknek csak egy nemeztakaró jutott, Zolta magamagának már két vastagabbat követelt. Amint a barátja is leült, csendesen rákez
