A szorongása lassan engedett fel.
Még mindig volt benne nyomás, különösen a gyomrában érezte, meg kissé a mellkasában. Szaporábban vette a léget, szívta magába, és ez megnyugtatta valamelyest. A pillanattól kezdve, ahogy belépett, nem vette le róluk a tekintetét. Két okból sem: egyfelől, mert tartott tőlük, mi lesz, ha rég megbeszélték, hogy amint belép, rávetik magukat? A másik ok: hogy lássák rajta, nem fél tőlük. Ehhez kellett az erős tekintet, a megfélemlíthetetlen szempár. A nyugodt mozgás. Tudta, hogy nem mutathatja magát gyengének. Nem ezt várják tőle. A besenyő követeknek Zoltában a fejedelmet kell látniuk, azt a magyart, aki sokszor tízezer magyarnak parancsol. Ugyanakkor valami azt súgta benne, hogy mivel ő nem afféle napnyugati „král” vagy „király”, akinek „országa” vagyon és v
