Abban az esztendőben a tavasz igen későn érkezett.
Már elmúlott Kikelet hava,1 amikor is virágoznia kellett volna a fáknak, bokroknak. De a hideg kitartott, és bizony javában benne jártak a Szelek havában,2 amely szeszélyességéről híres, amikor végre megbarkásodtak a bokrok és virágot bontottak a gyümölcsöknek fái. A földbe süllyesztett házak melletti kerteket végre fehér, piros, rózsaszín virágok tették színesebbé. A hosszú tél szürkesége kezdett eltünedezni, és ezzel együtt az emberek szívében is kivirágzott a remény.
Míg a szántóvetők kirakták a házuk mellé a faekéiket – télen sokat dolgoztak velük, igen kemény fából készültek, a kovácsok adtak hozzá fémpapucsot –, addig a harcosok másképp készülődtek. Fegyvereikről még a télen gondoskodtak. Most, amikor langyosabb szellők lengedeztek
