Az idős férfi megtorpant a fejedelem előtt.
Bölcs volt a neve, talán nem véletlenül. Ősz a haja és a szakálla, lassú a mozgása. Azt beszélték róla, hogy van talán ötvenesztendős. Életének felét a Nagy Hegyeken túl, Levédiában töltötte. Annyi bizonyos, hogy valaha katona volt, aztán egy sebesülése végleg a törzsénél marasztotta. A besenyő kard nyoma jól látszott a bal orcáján, végig futott le a nyakán és a mellén. De Bölcs sohasem említette, nem hivalkodott vele, ki látta, látta, aki meg nem vette észre, hát annak nem mutogatta. Ilyen volt.
– Árpád fia Zolta, hívattál engem.
– Így vagyon, Bölcs – Zolta a háza mellett fogadta az öreget. Ígéret havának végén jártak. Még pár nap, és igazi hőség terjed szét a legelők fölött, tán az északi hegyekben is felforrósodik a levegő. Mire elkezdődik
