– Vadászni mennek az urak! Mulatni, vadászni!…
A jelenetet – a félelmetes élményt – az Emlékeim-ből majdnem szóról szóra beírja az Erdélyi történet ötödik kötetébe, a zárófejezetbe. De a regényíró már nem mer olyan bátor lenni, amilyen az emlékíró volt, a disszonanciától is fél, és a véreres, nagy feszültségű jelenetből kihagyja éppen a részeget, kihagyja a telitalálatot, a nagy mondatot: „Vadászni mennek az urak! Mulatni, vadászni!…”
Ehelyett gyáván így írja meg grófi hőse hadba vonulását: „Abády Bálint már csukaszürkében van, triéderrel a nyakában. Ahányszor egy-egy csoporttal találkozik, azok óriási éljenzésben törnek ki. Éljen a háború! Néhányan megismerik. Éljen Abády! És újra: Éljen a háború! Derűs, bizakodó mind. Csak a nők szipognak halkan, és a szemüket törlik.”
A fene fátumot
