Tizenharmadik Fejezet
Gareth, oldalán Firthszel, fürgén szedte a lábát az erdei ösvényen. A hőség ellenére is a fejére húzta a csuklyát. Nem bírta felfogni, hogy pontosan abba a helyzetbe került, amelyet el akart kerülni. Most már volt egy hulla, volt egy nyom. Ki tudja, kivel beszélhetett ez az ember. Firthnek elővigyázatosabban kellett volna tárgyalnia vele. Most már akár Garethig is visszavezethető a nyom.
– Sajnálom – mondta Firth, és loholt, hogy ne maradjon le.
A némán dühöngő királyfi nem törődött vele. Csak azért is kétszer gyorsabban ment.
– Amit tettél, ostobaságra és gyengeségre vall – mondta végül. – Nem lett volna szabad rám nézned.
– Nem akartam! Nem tudtam, mit tegyek, amikor még több pénzt követelt!
Firthnek igaza van: kényes helyzet volt. Az a kapzsi, önző disznó fel
