Harmadik napja havazott.
Olyan igazi tél volt akkoron, milyent ritkán éltek át a keleti pusztaságokon is. Mintha az őszidő elmaradt volna azon esztendőben, a levelek hullása után hirtelen nagy hideg állott be, és úgy maradt. Enyészet hava, vagyis a télelő máskor szeszélyes, esős, hűvös-szeles hónapja sokszor hozott hózivatarokat. De amint beállott az utolsó része az esztendőnek, Álom hava – hát tényleg olyan lett, mint egy álom. Mert aludni tért a természet, nagy hóesések nyomán fehérség borított el mindent. A nagy síkságon ameddig a szem ellátott, végtelennek tetszett a szemet bántó fehérség – ki sokáig nézte, akár belevakulhatott volna. A legrosszabb az volt, hogy nem akart vége szakadni. Múltak a tíznapok egymás után, lassan átfordultak a tél másik rossz idejébe, Fergeteg havába.
Akko
