– Felség, én…
– Egy követ fújsz Cselenfiékkel, ugye? Valld be! – hergelte tovább magát a király. – Gondolhattam volna! Pedig jól tudod tenmagad is, hogy Dandolo, míg Nápolyban hadakoztunk, titokban szövetségre lépett Johannával. Hogyne tudnád, tudod hát, Perényi neked mondta el először, nem-e?! A hitszegő bitang, már ezért kijár néki a megtorlás! De megbocsátanék. A dózsénak megbocsátanék, Isten látja lelkem, néki megbocsátanám rút tettét a keresztényi könyörület nevében, csakhogy… Csakhogy ott van Zára! Zára kell nekem! Kell! Ha belepusztulok is, de visszaszerzem! Jussom van Zárára, Miklós! Akarom Zárát, veszettül akarom! Dalmáciának a Magyar Birodalomban a helye, a Jóisten úgy rendelte, úgy akarja! Tartozom ennyivel jóatyám emlékezetének…
– Felség, ott harcolok érted, ahol mondod – haj
