Hideg lett, egyre hidegebb lett.
A Bakony hegyei jéggé váltak. A fákat vastagon bevonta a rájuk ült zúzmara, a patakok szélére jégpáncél tapadt. Hó kevés maradt, a sűrű erdő árnyékosabb foltjaiban, a fák közé szorult ködben pedig furcsa árnyak sejlettek fel időről időre. Láttak belőlük eleget, miközben a királyi kísérettel a hegyekben rejtőző Bél felé vonultak Veszprémből, a völgyek furcsa íveit követve.
Imre úgy fázott, mint még sohasem, de a szíve mégis túlcsordult, ahogy lelki atyja felé vonultak a vízmosás csúszós, gyémántként fénylő kövein. A lovakat és a szekeret odalent hagyták a völgyben a monostor egyszerű falai mellett, a patak jégcsipkés partján. Innen gyalog vezetett az út a Bakony sűrűjébe rejtőzött remeték szállásai felé. A barátságtalan úton a király fia ugyanúgy szenvedet
