– Doktorasszony, kérem… egy pillanatra – Tomka Lajos szólítja meg, a harmadik emeleten lakó albérlő, kortalan, félszeg fiatalember, mondatai befejezetlenül olvadnak zavart mosolyfélébe. – Nem tudna véletlenül egy szobát? Molnárék felmondtak. Rózsi nénit magukhoz veszik… belátom. Egy szklerotikus öregasszonyt nem lehet egyedül… elcsavarog szegényke… Egy szerény kis szobát sem bírok… Anyuka nyugdíja…
Az anyuka szó megkapaszkodott Mártában, így hívta ő is az anyját. Mióta elment – sohasem mondta, hogy meghalt –, szorongva lépett a lakásba. Az udvarra nyíló sötét ablak mögött üresség tátongott. Anyuka ősz kis kontyát elnyelte a semmi. Törékeny alakja a sötétségbe mosódott. Sándor elvesztésére felkészült, idegei hozzáedződtek a fenyegető elmúláshoz. Anyuka csendesen tipegett ki az életből, sza
