Béla látta, hogy a társai útra készülnek. Jan felnyergelte a két hátast, és egy pótlovat is vittek magukkal pányván. Erre teszik majd a zsákokat. Az egyik faluba igyekeztek, mi nincsen nagyon messze. Még csak délidő múlott. Igyekeznek, merthogy ha Béla magára marad, egyedül aligha viheti át a dereglyét. Egy evező nem evező, tudták a rév lakói. Csák annyit szólott neki: ha utasok jönnek e partról avagy a túlsóról, szaladjon le a kovácsokhoz, Tomaj jó erőben van és biztosan ráér. Akkor a viteldíj felét adja is oda neki.
Béla sokat szenvedett mostanában. Az arca beesett, a szeme karikás volt, mert éjjelente sem sokat aludt. Jan most lopva megnézte őt magának. Úgy érezte, fölösleges lenne szólni, mert úgy tűnt, belenyugodott, hogy Bodza nem lehet az övé. Egyáltalán, miért gondolta másképpen?
