Csák messziről látta a közeledőket.
Ugyanaz a szamár húzta a taligát, most koporsó nélkül. Néhány szegényes batyu rázkódott a deszkákon. A taligás ment elöl, állata engedelmesen ballagott, nem kellett fogni a kantárt. Bodza ment a másik oldalon, ahol keskenyebb volt az ösvény. Bizonyára előreengedte amazokat, majd ha szélesedett, ismét előbbre lépett. Csák az út közepén állott. Remélte, hogy az özvegy nem akar átalkelni a Dunán. Maradhatna.
A révészek mintha érezték volna, hogy rájuk most nincs szükség, lementek a dereglyéhez. A termetes férfi szeme befogta a részleteket. A szamaras nem érdekelte, csak Bodza fekete szemét látta. Az orcáját, mi megbékélt immár, egykor tán kedves halottját feledni látszott.
– Üdv néktek! – ennyi jött ki a torkán. Bodza szemét kereste, és meglátta benne az
