Makó felemelte a kalapácsot.
Tizenhét tavaszt látott, és mind gyakrabban kellett dolgoznia Apor helyett. Az öreg kovács hamar fáradott, sokszor reggel patkókat formázott kicsit, de a lyukakat nem volt ereje beléjük ütni, mielőtt kihűltek volna. Ilyenkor átadta a szerszámokat Makónak. Ara és Tomaj fia izmos férfivá serdült. Ara nemegyszer, ha megtért a mezőről egy-egy zsák ott szedett gyógyító fűvel, elnézte és feltette magának a kérdést: „Ezen óriást én hoztam a világra?” Aztán egyszer visszaemlékezett, hogy hiszen az anyja is így tekintett Aporra, ki szintén „óriás’” volt.
Apor egyre rosszabbul volt. Néha mondogatta, hogy semmire sem használhatják – ez bántotta. Ezért a jóval fiatalabb asszonya, Réva nemegyszer rábízta a kislányukat, hogy vigyázzon rá. Alma még kicsike, talán kétéves, d
