– Ugye, Barabás, te olyan szörnyű tettre nem volnál képes, még, ha gyűlölnéd is a zsidókat? Ugye, nem?
Ujjaival a fiatalember hajába szántott és elborította csókjaival. Az ajka érintése most lágyabb volt egy kéthónapos cica hízelgésénél. Barabás, aki hosszú idő óta szótlan nézte a legelésző őzeket, hirtelen lefejtette magáról a lány karját. Gyenge volt a kar, mint egy eperinda, mégis olyan nagy erőfeszítést kel lett kifejtenie, míg félrehajtotta. A lánynak látnia kellett, hogy önmagával viaskodik.
Felállt, és búcsúszó nélkül megindult a sziget belseje felé. Hátra sem tekintett, hogy csillog-e könny a lány szemében. Egyre határozottabb léptekkel távolodott. Az aranyfácánok ijedten röppentek el az útjából…
Mikor a romokhoz vezető keskeny úton a bokrok legsűrűjében járt, lövéseket hallott
