– Valódi Hutter és Blau féle – mondta magában, azzal belekapaszkodott és lábát a falnak vetvén olyan fürgén kúszott fel a villa tetejére, mint egy macska.
Szorongást csak addig érzett a szívében, míg fent nem volt a lapos tetőn. Ott úgy nyújtózott ki, mint ha a saját szobájába érkezett volna. Olyan biztosan járt a kémények és kifeszített drótok között, mintha bőre messziről érezte volna az áramukat. A felhallatszó zene olyan messze tűnt, mintha a felhők is alatta lennének. Sós Dani egy pillanatra sem gondolt arra, hogy neki ezen a helyen bántódása eshetnék. Felállt az egyik kéményre, s magasra nyújtott kezével megérintette a villámhárító csúcsát.
– Valódi Hutter- és Blau-féle rozsdamentes ötvözet – mondta, aztán visszalépett a kavicsos tetőre.
Mintha most döbbent volna rá, miért is van
