– Sándor! Édes Sándorkám, jaj, hogy örülünk magának.
A csók, amit adott neki pontosan olyan volt, a fejét is éppen úgy fogta meg, mintha egy két lábra álló nagy kutyát túláradt szeretetében megcsókol egy asszony. Egy kicsit félve, hogy galandférget kap, egy kicsit félve, hogy harap.
Csak attól nem félt a lány, hogy megszólja valaki, mert megcsókolta a parasztköltőt. Hiszen úgy sincs ebben sem szégyen, sem bűn, mintha kedvenc állatát megcsókolja az ember. Vagy mint, ha egy királynő levetkőzik az udvari bolondja előtt.
Különben az egész társaság úgy fogadta, mint valami kedves állatot. De Sándor nem érezte ezt. Csak azt tudta, hogy ünneplik, szakadatlan ünneplik, mióta a fővárosba került. Az ilyen finom árnyalatokban nem tudott különbséget tenni. Miután kiszabadult a lány kezei közül, a p
