– Ó, milyen váratlan vendég – mondta. – Nos, Barabáska, minek köszönhetem a szerencsét?
A hangja meleg volt, de minden mondatán érzett, amit azután mondott, hogy frissen tanulta el valakitől.
Barabás ámulatában jó ideig nem jutott szóhoz, de Ida meglátta kezében a fehér papírt.
– Ó, kézirat – ujjongott fel, és elvette kezéből a cikket.
Barabás jól emlékezett rá, hogy kínosabban olvas, mint egy első elemista karácsonykor. Ida most mégis olyan gyorsan csúsztatta szemét a sorokon, mint aki mindig könyv fölött könyököl. Az arckifejezése változott, mintha valóban olvasott volna… Alig cserélte ki az első lapot, Barabás nem látta többé Ida szép arcát. Az érdemtelenül felkapaszkodott emberek buta gőgjének szóló minden utálata erre a lányra áradt. Szó nélkül kikapta a kezéből a kéziratot és elt
