Húshagyókedd

Fejezet 5

– Szabad kérdeznem, ki a gazdája?

Barabás egy pillanatig habozott.

– Főszerkesztő itt a lapnál – mondta aztán hirtelen, mert valahogy úgy érezte, a kobakos kis ember beleillene ebbe a szobába… Sarkon fordult, végigment a hosszú, keskeny előszobán, a lány nem nézett ki a konyhaajtón, az árnya sem látszott. Mire kiért a lépcsőházba, Ida már feltépte a skatulya sarkát és bekandikált rajta a zöld ruhához.

Mentek ismét csak kifelé a városból. Sokáig nem mertek benézni egy helyre sem lakásért, pedig abban az időben sok volt Pesten a kiadó szoba. Végre Ida lépett be elsőnek egy kapun, melyen tíz cédula is hirdette, hogy „Ágy kiadó”, „Tiszta ágy kiadó”, „Sezlon házaspár részére”.

Egy földszintes lakás udvarra szolgáló ajtója előtt álltak meg. Kopogásukra nem felelt senki. Ida mégis összeszedte bátorságát és benyitott. Az ajtó csak egy arasznyira tárult, ott nekiütődött valami rugalmas, puha testnek. Ida visszakapta a kezét, mintha valami szennyes dologhoz nyúlt volna. Közvetlen az ajtó előtt álló keskeny tábori ágyon egy rettentő kövér asszony feküdt, testének legvastagabb része lefolyt az ágyról, s ennek ütődött az ajtó. Az ütés ellenére, a késő délelőtti órák ellenére horkolt az asszony, mint egy medve. Rossz, nehéz levegő áradt ki az ajtón. A külső fény után lassan világosodott meg előttük a szoba. Az asszony vackán túl furcsa összevisszaságban ágyak, rossz pamlagok álltak, volt olyan, amelyiken aludtak, volt üres is. A legközelebbi pamlagról felnyúlt az asszonyhoz egy fiatalabb nő, megrázta a vállát.

– Asszonyság, lakók érkeztek, hallja-e!

Az asszony felébredt, nagy szuszogással feléjük fordult:

– Nincs helyem, csak nappalra. Ha megfelel, feküdjenek le, most én is aludni szeretnék egy kicsit. Majd aztán beszélünk róla.

Barabás átnyúlt Ida fölött, behúzta az ajtót… Mentek ismét kijjebb a városból. Nagy volt a város, nem akart fogyni, még ritkulni sem. Ida el-elmaradt egy-két lépésnyire, figyelmesen szemlélt minden kifüggesztett cédulát. A világért sem akart kifelé haladni. Ott született, ahol ritkák a házak, s a házakon túl a mezők, a jó szagú folyó, s a szabad nagyvilág. De mindezeknek hátat fordított kicsi gyermekkora óta. Egyetlen vágya volt, bejutni a város legsűrűjébe. Az álmában, mit a kék ablakban látott, nem hitt már, de egy biztos volt, tiszta ruha, új cipő volt a csomagjában, s oldalán a fiatalember, akinek az arcán, minden mozdulatán, a megjelenésén látszik, hogy nem süllyedhet le abba az életbe, amelyből ő vétetett. Ó, Ida biztosan tudta, hogy ilyen arcú emberek nincsenek ott, vagy, ha vannak, egyik szemük elnéz, s egyszer csak elindulnak befelé a város közepének. De azt is tudta, olyan a város, mint egy nagy forgó kerék, mely szórja, szórja ki az embereket a szélekre, nagy erő kell megkapaszkodni a tengely körül, de még nagyobb ahhoz, hogy valaki betornássza magát a végekről. Ezért rettegett minden lépéstől, amely kifelé vitt.

De Barabás mindebből nem érzett semmit. A vándorútjaira emlékezett és azt tudta, hogy odakünn minden szép és tiszta… Mielőtt a bűnös lányok negyedéből kiértek volna, egy kapun különös szövegű cédulát találtak.

„Elkerített szép, tiszta helyen két fehér ágy kiadó”.

A piszkos udvaron csak az az egyetlen ajtó volt fehérre meszelve, csak azon az egyetlen ajtón csillogott tisztán az üveg, amelyen bekopogtattak. Fehér kötényes, meglett korú nő nyitott nekik ajtót, sokkal rendesebb, mint amilyent ezen a vidéken várni lehetett. Fehér fejkendőt viselt, a kezében vasaló volt, frissen mosott ruhák szagát hozta. Olyan volt, mint egy jobb szálloda szobaasszonya, vagy mint egy járványkórházi ápolónő. Mondják, hogy a tisztességtelen nők rendszerint tisztábbak, mint akiknek nagyon merev az erkölcsiségük. Talán nem általános ez, de annyi bizonyos, hogy a legromlottabb nők sokszor valósággal tisztasági mániában szenvednek. Mintha ezzel a lelküket is makulátlanná tudnák tenni.

Kakasné tisztességtelen volt egész életében és éppen ez a mániákus tisztasága volt az, ami megmentette a környék hasonló asszonyainak a sorsától, s magáénak mondhatta ezt a különös birodalmat, amelybe most a fiatal pár belépett…

Kakasnénak nem mindenki léphette át a küszöbét. Jól végignézte az érkezőket. Éles szeme rögtön látta, hogy Barabás „jobb” fiatalember. Így nevezték itt azokat, akik nem a munkakerülők, stricik és betörők közé taroztak. Ida pedig szép volt, s a nőtől elég annyi, hogy szép, ezt Kakasnénál jobban senki sem tudta… Az ajtó a konyhába nyílt, de mindent, ami a főzéshez tartozott s a ruhákat is, melyeket Kakasné vasalt, eltakarta egy röpke rózsás függöny, így olyan volt a konyha első fele, mint valami előszoba. Innen nyílt az a teremnek is beillő szoba, melyet valamikor imaháznak használt egy rajongó szekta. Ennek a szektának volt buzgó tagja Kakasné, míg egy gazdag amerikai úr lelkének nagyobb dicsőségére támogatta a hívők seregét. De az amerikai úr meghalt, s a szekta szervezetei a világ minden részén szétzüllöttek. Akkor vette át Kakasné ezt a lakást. Ugyanakkor megvett egy végkiárusító zsidótól vagy 15 darab öreg zongoraládát. Volt egy régi jó barátja, egy vén ács, akit maga vitt a züllés és elszegényedés útjára akkor, amikor még fullánkja volt a szerelmének. A zongoraládák deszkájával a vén ács hat kis részre osztotta az egykori imaházat. Mindegyik fülkébe belefért egy vagy két ágy, egy-egy szekrény. Egyes helyeken maguk a szekrények képezték a falat, ezzel sok anyagot megtakarítottak. A drágább, az ablakok felé eső fülkékben mosdó is volt.

Szűk folyosó vezetett el a terem közepén. Olyanféle zaj hallatszott itt, mintha egy színpad zugában a színfalak mögött jár az ember. A kiadó fülke balról a legbelső volt. Jutott bele egy fél ablak. Ezen a fél ablakon, mint valami zuhatag, úgy omlott be a most felvillant napsugár. Most először, mióta találkoztak, mosoly jelent meg mindkettőjük arcán.

Tizenkét pengőt fizetett Barabás a szobácska egy havi bére fejében és bezárult mögöttük az ajtó. A rosszabbik nadrág akkor már ott volt az egyik ágyon, s a másikon feltárult a drága kincsekkel teli skatulya. A napsugarak beleszöktek, s körülvették az egyszerű kis ruhát a felszálló arany pelyhek millióival. Mikor Ida felemelte, olyan volt, mintha útközben tündérkezek szőtték volna át drága fonalakkal. A lányt annyira elbűvölte ennek a pillanatnak a nagyszerűsége, melyben talán először életében, tetőtől-talpig jó illatú ruhát ölthet magára, hogy egészen megfeledkezett Barabásról. Testének-lelkének harsogó ujjongásával tapadt a ruhára, s mint valami mohó szerelmes előtt, valósággal letépte magáról a régi rongyokat. Mikor ott állt egyetlen szál ingecskéjében, csak akkor múlt el rövid részegsége. Az ing gyűrött volt, rongyos és piszkos, s alsóruhát nem vettek egy darabot sem.