Már ahogy kihúzta a hüvelyéből, lehetett hallani a különleges finom acél súrlódását. Mikor pedig felmutatta, anélkül hogy valamihez hozzáütötte volna, a levegő hirtelen érintésétől megpendült. A gyermek, aki az ajtóban állt (a magasból lecsorgó déli sugarak csak a meztelen vállát érték), úgy vélte, erről a kardról válik le a csend. Most a fejek arra fordultak, a kanalak megálltak, a csend még nagyobb lett ebben a teremben, ahol tizenhét magyar paraszt fogyasztotta ebédjét.
Később Simeon odaütötte a kardot a hüvelyéhez, s a pattanása éles, kemény volt. Ekkor mintha nyilak repültek volna a parasztok födetlen feje fölött.
– Ez aztán a kard! – mondta végre az etető.
– Nem ám, mint a mostaniak.
– Mire valók ezek?
– Semmire!
Ebéd után a hőség tetőpontjára jutott. Mivel jó és bőséges ebédjü
