Úrkútnak csak feltételes vasúti megállója volt egyetlen sínpárral. A falu postáját a gercei állomásfőnök kezelte. Így érkeztek a levelek: utolsó posta Gerce. A kisbíró járt ki a postáért, s az osztotta szét a leveleket. Nem vitte házhoz a postát, csak úgy hírét engedte, hogy kinek van levele, és az érte ment a községházára, vagy valamelyik jó szomszéddal elküldette. Simeonéktól külön fizetést kapott, amiért mindennap helybe vitte az újságot. Ezen az estén, mikor a kastély udvarára lépett, a cséplésnek már semmi nyoma nem volt. Simeon az udvar közepén állt zsebre tett kézzel, és hallgatta a gép bendőjéből előhangzó kalapácsütéseket. Mély pincehangon hangzottak ezek, mint a pap igehirdetése a templom tárt ablakán szokott hallatszani vasárnap délelőtt. A kisbíró illedelmes köszönés után átn