Story By Lily Ebert
author-avatar

Lily Ebert

bc
Lily fogadalma
Updated at Jan 30, 2023, 21:36
Hogyan éltem túl Auschwitzot, és merítettem erőt a továbblépéshez Lily Ebert holokauszt-túlélő, aki a TikTokon beszél arról, hogyan élte meg Auschwitzot, a haláltábort. Amikor 1945-ben kiszabadult, egy amerikai zsidó katona adott neki egy bankót, amire azt írta: „Sok szerencsét, és sok boldogságot”. Lily dédunokája, Dov a közösségi hálón akarta felkutatni a katonát és leszármazottait, és ezzel az immár kilencvenhat esztendős Lily egy csapásra a világsajtó szalagcímei között találta magát. Annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. És most elérkezett az ideje.   Szívbe markoló, ahogy Magyarországról ír, boldog gyermekkoráról, aztán meg arról, hogy 1944-ben, amikor megérkeztek Auschwitzba, az édesanyja, az öccse és egyik húga életét vesztette. Eltökélte, hogy a másik két húgára nagyon vigyázni fog. Érzékletesen írja le a tábor embertelen körülményeit, és azokat az apró győzelmeket, amelyek erőt adtak neki.  Lilyt rengeteg veszteség érte, de aztán sikerült új életet kezdenie. Nem volt könnyű, a gyász mindvégig ott maradt a szívében, de hallgatóságot talált, és beszámolóiban felfénylik a remény, hogy ilyen alávaló gonoszság soha többé nem történhet a világban. A 97 éves Lily Ebertre figyel a világ! Az Index, a HVG, a 24.hu, a 444 cikkei Lily fogadalmáról a linkekre kattintva olvashatók. Lily nemcsak azt ígérte meg apjának a halálos ágyán, hogy nagyobb testvérként vigyáz a kisebbekre, de Auschwitzban megfogadta magában: ha ezt túléli, mindent elkövet azért, hogy mesélhessen a táborban elszenvedett élményeiről, amiből a világ okulhat. Mindkét ígéretét megtartotta. Renével és Pirivel a koncentrációs és a munkatábort is túlélték. És a másik fogadalom? Amikor a COVID-korlátozások miatt nem járhatott már iskolákba, rendezvényekre, hogy személyesen meséljen a holokausztról, amely addigi missziója volt, dédunokája létrehozott neki egy TikTok-fiókot. Azóta a 97 éves Lily Ebert a közösségi médiában folytatja a tanúságtételt, rövid videókban válaszol a fiatal, többnyire 18-24 éves közönség kérdéseire. Elmondja, mi a gettó, megmutatja a tetoválását és mesél a tábori körülményekről, az ehetetlen ételről, az éhezésről, vagy csak felel az olyan jellegű kérdésekre, hogy félt-e a haláltól Auschwitzban. Az ő szavait idézve: „Auschwitzban nem a haláltól félt az ember, hanem az élettől.” Magyar tiktokkereknek külön élmény, amikor Lily az anyanyelvén szólal meg, netán verset szaval: például Petőfitől a Falu végén kurta kocsmát. Lily Ebertet és Dov Formant azóta 1,2 millióan követik a TikTokon. De a történetmesélés csodájának ezzel még nincs vége: az idős asszony és dédunokája közösen írtak könyvet Lily fogadalma címmel. A kötet nemcsak a borzalmak rögzítésére született, hanem azért, hogy reményt adjon. Hogy rámutasson, a legsötétebb időkben – legyen az háborús vagy pandémiás helyzet –, miből lehet lelki erőt meríteni. Lily a holokauszt egyik utolsó túlélője, aki a COVID-ot is legyőzte 97 évesen. Idén decemberben ünnepli a 98. születésnapját. Derűjével, őszinteségével, fáradhatatlanságával, lelki erejével a legfiatalabb korosztálynak is különleges példát mutat. Tanúságtételével a szélsőséges politikai nézetek terjedése ellen is tiltakozik, mint mondja: „Semmi sem az igazán rossz dolgokkal (például gyilkosságokkal) kezdődik, hanem a szavakkal.” A magyar származású holokauszttúlélő TikTok-sztár könyvével a legszebb dolgokra tanítja meg az olvasókat. Az élet tiszteletére, a reményre, az elfogadásra és az önmagunkba vetett hitre. Ahogy egyik videójában mondja: „Sohase add fel a reményt. Mert soha nem tudhatod, mit hoz a holnap. A rossz napok után jönnek a jók.” „Káprázatosan megindító könyv a remény hatalmáról, és arról, hogy a szeretet a leghitványabb embereket is legyőzi.” – Piers Morgan „Szívet tépően fájdalmas és igaz. De magában rejti a feloldozást. Feledhetetlen családtörténet, tanúságtétel az emberben élő, elpusztíthatatlan szellemről.” – Simon Sebag Montefiore
like